Hogyan növelheti cége versenyképességét az informatikai rendszer segítségével?
Több oka is van a hazai kkv cégek örökös másodhegedűs szerepének! Az egyik legfontosabb az, hogy drágán, ráadásul kevésbé hatékonyan működik a hazai cégek informatikai rendszere, mint egy multi cégé! Bebizonyítjuk, hogy igenis lehet magas színvonalú informatikája kkv-s költségvetéssel és egy csepp tudatos odafigyeléssel!

 
   

Ahogy egyáltalán nem mindegy, hogy a cégvezető legközelebb egy többfunkciós traktort vagy egy pótkocsis teherautó beszerzésnek gondolatával játszik el, úgy az sem mindegy, hogy az informatikai rendszer fejlesztését hogyan sikerül a cég céljaival összeegyeztetni, az eszközöket a versenyképesség növelésének szolgálatába állítani.

A hazai kis és középvállalkozásokat jelenleg nemhogy versenyelőnyhöz juttatná az informatika, inkább gátolja lehetőségeinek kiteljesítésében, akadályozza felzárkózását a nemzetközi piachoz.
 

Ön szerint egy kkv vagy egy multi cég, egy gépre jutó költségei a magasabbak? Persze, hogy a ráadásul sokkal alacsonyabb szolgáltatást élvező, kkv cég fizet sokkal-sokkal többet.

 


Az informatikai rendszer olyan eszközöket, programokat, megoldásokat képes csatasorba állítani, amelyekkel a hazai kis és középvállalatok is képesek hatékonyabb, gördülékenyebb, rugalmasabb, kockázatmentesebb működésre. Csak így sikerülhet leküzdeni a hátrányokat és csak így nyílhat lehetőségük megszerezni eddig nem is remélt versenyelőnyöket, amelyek hozzásegítik a fejlődéshez.

 

7 részes cikksorozatunk NEM szoftverrekről, hardverekről vagy webes megoldásokról szól. Szemléletváltásról, ami az egyetlen olyan nézőpontból szemléli az informatikát, ahonnan azt egy üzleti vállalkozásnak, cégnek szemlélnie érdemes. A VERSENYKÉPESSÉG NÖVELÉSÉNEK szempontjából.

 
e-mail címem
keresztnevem
természetes személy vagyok



Az informatikai rendszer üzemeltetése, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk úgy RENDSZERGAZDAI funkció, csak az egyik fontos feladat, amit valakinek el kell látnia. A másik, legalább ekkora falat, amit nevezhetünk úgy: INFORMATIKAI MENEDZSMENT.

Amikor egy épületet TERVEZNEK az építész vagy az építészek csapata figyelembe véve a megrendelő elvárásait, céljait, anyagi és időbeli lehetőségeit olyan tervet készít, ami ezeknek megfelel. Ekkor már világossá válik és nagyon egyértelműen, minden részt vevő számára elérhetően (tervrajzok, számítások, engedélyek) tudják, hogy MIT akarnak. Ezután következik maga az építkezés, aminek GYAKROLATI MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT mondjuk egy építésvezető felel. Az ő felelősségi köre a HOGYAN.

Persze, mint minden hasonlat, ez is sántít egy picikét. Talán mégis sikerül érzékeltetni azt a két jól elkülöníthető részt az informatikai rendszer "építése" során, amelynek meg kell találni a felelősét és feladatát a cégen belül.

 

Miért fontos ez? Miért nem elég egy mindentudó rendszergazda? Miért nem elég, ha így-úgy, de működnek a gépek, programok? Azért, mert így pont a lényeg tűnik el. Pont a legfontosabb célját nem éri el a technológia használata. Pont a haszna nem élvezhető az erőfeszítéseknek.

 

Az informatikai rendszer feladata egy cégen belül nem más, mint a VERSENYKÉPESSÉG NÖVELÉSE. Azért kell folyamatosan és célirányosan fejleszteni, csiszolni, hogy olyan hatást gyakoroljon, ami nélkül a célok el nem érhetőek.

Nyilván túlzottan leegyszerűsített a példa, de ha van jobb megoldása arra, hogy több ezer kilométerre lévő kollégájának írásos anyagot jutasson el 3 másodperc alatt, gyakorlatilag ingyen, akkor használja azt, és a ne az e-mailt.

 

7 részes cikksorozatunk célja egy olyan keretrendszer bemutatása, ami minden egyes építőkövével egyetlen célra koncentrál, minden egyes bitjével azon munkálkodik, hogy az általa szolgált cég versenyképessége a lehető legnagyobb mértékben növekedhessen.

 
e-mail címem
keresztnevem
természetes személy vagyok


Az építőkövek, amelyből összeáll a keretrendszer:
Careful- azaz BIZTONSÁGOS legyen, hiszen minden adatvesztés, minden rendszerleállás idő és pénz veszteséget jelent.

Charge- FELELŐSSÉGVÁLLALÓ, hogy a cégvezető helyett valaki más érezzen folytonos késztetést az eredmények javítására, hogy a feladatokat ne a cégvezetőnek kelljen kiadni és ellenőrizni. Hogy a cégvezetőnek legyen ideje azzal foglalkozni, ami valóban az ő dolga.

Competent- HATÉKONY legyen, egy olyan tudásbázis segítségével, ami több évre és több ezer tapasztalatra visszamenőleg rögzítette a felmerülő problémákat és azok megoldásait. Igen sokszor fordul elő, hogy napokig súlyos és jelentős károkat okozó hiba elhárítását végül egyetlen gomb lenyomása jelenti. Nem mindegy, mennyi ideig tart rájönni melyik az a gomb, amit le kell nyomni.

Cue- CÉLZOTT legyen és tervezett. Az ásványvízben és a Tokaji aszúban az a közös, hogy folyékony halmazállapotúak. A felhasználás helye, ideje és célja azonban nagyon-nagyon különböző. Az informatikában is.

Controlled- IRÁNYÍTHATÓ, ahogy egy tökéletes épülettervet tehetnek könnyűszerrel tönkre a kivitelezés során, úgy az informatikai tervek megvalósítását is felügyelni kell ahhoz, hogy minden az előzetes terveknek megfelelően alakuljon.

Clear - ÁTLÁTHATÓ működés nélkül nincs bizalom. Amikor nincs bizalom, akkor a gyanakvás, folytonos ellenőrzések és a
kommunikációs lehetőségek beszűkülése gátolja hatékony munkát. A dokumentálás ezért nem felesleges aktagyártás, hanem az az eszköz, amivel a tiszta és egyértelmű helyzet fenntartható.

Cost effective- KÖLTSÉGHATÉKONY, amikor a fenti elemek összeállnak egy egésszé, azaz egy keretrendszerré az olyan szinergiát hoz létre, ami idáig csak nagyon drága szolgáltatással volt elérhető. Ez a rendszer az elemek egymásra épülése miatt költséghatékony.

Competitivness - VERSENYKÉPESSÉG

 

Cikksorozatunkban rávilágítunk arra 7 kulcsterületre, amin keresztül az informatika hatást gyakorol cége versenyképességére.

 
e-mail címem
keresztnevem
természetes személy vagyok

 
© 2008. iSolutions Kft. Minden jog fenntartva. info@isolutions.hu Tel.: (+3620) 449-8843