Ritka, mint a fehér holló! A jó rendszergazda valóságos kincs!
Ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudjon egyszerű dolgokat, az szükséges, hogy megtapasztaljuk azok hiányát. Kisebb fajta idegösszeomlást kell hozzá néha túlélni, de általában a hibás működés felismerése vezet a legjobb megoldáshoz. Különben is, ami nem öl meg, az megerősít. A múlt héten volt szerencsém belefutni egy önmagát helpdesknek azaz ügyfélszolgálatnak nevezett kabarétréfába.
cikk letöltése pdf-ben
Maradék ép elmém megőrzése érdekében most nem részletezném sem a probléma jellegét sem azt, hogyan jutottam el a kedvesen kérdezek, udvariasan várok, türelmesen várok, nem kapok választ, még mindig várok, na megkaptam a választ, ordítok folyamatot. Egy azonban biztos:
Ma arról írok, mitől és miért jó egy rendszergazda, aki egy cég szervezetében az informatikai ügyfélszolgálattal (helpdesk) azonos.
Teljesen magától értetődő, hogy az egyszeri számítógép használó, azaz a munkatársak, cégvezetők döntő többsége, egészen más élményekből táplálkozva képes véleményezni egy informatikai rendszert és annak üzemeltetőjét, mint egy szakember. Nézzük, milyen válaszokra számíthatunk, ha megkérdezünk cégvezetőket.
Én azt gondolom, hogy az igazi rendszergazda valójában olyan, mint egy jó pszichiáter.Meghallgatja, megérti és segíti páciensét azon a hosszú és fáradtságos úton, az informatika sűrű és sötét erdején át a világosságba, ahol nélküle elveszett báránykaként bolyonghatna a felhasználók túlnyomó többsége.
Gyakorlati tapasztalataim viszont azt mondatják, hogy a rendszergazdák nagy többsége nem ilyen típusú ember. Hogy miért?Kevesek képesek egyszerre több szerepkör felvételére. Pusztán azért, mert az egyes szerepkörök más embert követelnek.
A jó rendszergazdának egyszerre kell lennie:
- szoftverekhez értő üzemeltetőnek aki mint ügyfélszolgálat segít a felhasználók mindennapos problémáinak a megoldásában. Kattint helyettünk, tájékoztat bennünket, megoldja, hogy amit szeretnénk megvalósítani a számítógéppel, az meg is valósuljon. - rendszermérnöknek, aki „elmélyülve” keresi sok órán keresztül azokat a hibákat amit más nem is lát. Aki mély szakmai tudásával el tudja hárítani az érthetetlen jelenségeket, hibákat. Tulajdonképpen az Ö tudása miatt működik az informatikai rendszer. - IT vezetőnek, aki stratégiai problémák megoldásán, új rendszerek bevezetésén dolgozik. Informatikai tervet és költségvetést készít. Nem felejtkezik el egy katasztrófa esetén azonnal előkapható intézkedési csomag előállításáról sem. Az IT vezetőnek munkaköri kötelessége azon elmélkedni, hogyan tehetné költséghatékonyabbá informatikai rendszerét! - És végül egyszerű gépszerelő. Mindig szükség van a számítógépek átrendezésére, kábelezésre, telefonszerelésre. A rack szekrény kezelésére azaz a kábelek „patchelésre”.
Nagyon érdekes, hogy a jó rendszergazda legtöbb feladatáról nem is tudunk. A legszembetűnőbb és számunkra, felhasználók számára a legfontosabb az ügyfélszolgálati szerepkör. Ezt látjuk nap mint nap. Ez van szem előtt. Ha ebben jó a rendszergazda/ rendszerüzemeltető munkatársa, akkor hajlamosan vagyunk azt hinni, hogy minden rendben. Vigyázzuk, figyeljünk, ha vezetők vagyunk nagyon fontos, hogy vizsgáljuk meg azokat a háttértevékenységeket amiket alább felsorolok.
Az ön rendszergazdája valóban teljesíti ezeket?
A rendszergazdai munkakör minden egyéb vélekedéssel szemben, nem egy passzív, a szerver szobában magányosan buheráló, szerzetesi magányban élő embernek kell lennie, hanem egy igenis kezdeményező, tervező, határozott és céltudatos, jól kommunikáló személynek, aki :
• Felismeri kollégái igényeit, megmutatja a különböző megoldási lehetőségek tárházát. • Kialakít egy cégre szabott rendszert, amit a legkedvezőbb feltételek mellett lehet üzemeltetni. • Csak olyan megoldást javasol, amit már tesztelt, gyakorolt, s aminek az eredményességéről meg van győződve. • Szereti is (és képes is rá) képezni a munkatársakat. Azokat az ismereteket amitől az informatika valami elvarázsolt dolognak tűnik, azt képes meglátni és érthető formában továbbadni. • Könnyen átlátható hibajegy kezelő rendszert vezet, azaz képben van, hogy mikor, kinek milyen problémája volt és van. Ledokumentálta, hogy azokat hogyan oldotta meg. • Naprakész, tud minden fontos információt a cég hosszú távú terveiről, hogy a maga feladatait ezekhez mérten tervezhesse. • Proaktívan kommunikál a cégvezetővel, már javaslatokkal érkezik a felmerülő problémák megoldásához. • Nem forgatja fel az irodát munkaidőben, hanem a munkáját úgy időzíti, hogy tevékenysége nem okoz munkaidő kiesést a többi munkatárásának és a cégnek.
Juhász Viktor |