Vállalati felhőrendszer napi egy kávé árából? Lehetséges!

Google Workspace, korábbi nevén G

Ideje, hogy ne kiadásként, hanem termelőeszközként tekintsünk a cég informatikájára

Habár minden eddiginél gyorsabb ütemben dübörög a digitalizáció, mégis sok cég anyagi okok miatt nem használ felhőrendszereket. Pedig, ha a a munkatársak mindennap megisznak egy kávét az irodában, már az is több kiadást jelenthet a cégnek, mint a vállalat informatikai rendszere. Míg az energia, géppark és egyéb kiadások tekintetében a vezetők többsége már az év elején komoly kalkulációt és tervezést végzett, a digitális rezsi a legtöbb esetben kimaradt a számításokból. Azonban minden jel arra utal, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben jelentős versenyelőnyre tehetnek szert azok a cégek, ahol nem kiadásként, hanem termelőeszközként tekintenek a vállalati informatikára.

Mennyit ér a vállalatnak egy megbízható rendszer?

Ha a felhőalapú informatikáról van szó, a magyar cégek jelentős része az anyagi vonzatai miatt halogatja az új rendszer bevezetését. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a vállalatok nagyon ritkán mérik azt, hogy egy munkatárs milyen hatékonysággal dolgozik az irodai rendszereken és ez által mennyit tud termelni a cégnek. Ezt persze sok esetben nem könnyű, vagy nem is lehet számszerűsíteni, ami miatt sokszor a felhőrendszerek ára is virtuális marad. Talán ez lehet az oka annak, hogy a  hazai kkv-k vezetőinek jelentős része nem tudja, hogy éves szinten mennyit költ az informatikára, mint ahogy azzal sincs tisztában, hogy a vállalat IT kiadásai miként viszonyulnak a cég teljes költségvetéséhez. 

A felhő értékének kérdését azonban más irányból kell megközelíteni. Hány forintot ér a vállalatnak az, hogy megkapja az e-mailjeit, vagy hogy biztosan célba ér a levelezése? Mennyit ér a cégnek, hogy egy helyen, biztonságosan tárolhatja a dokumentumait, amit a munkatársak közösen használhatnak? Hány forintot ér egy hatékony naptár, vagy projektmenedzsment program, melynek köszönhetően olajozottan folyhat az együttműködés? Ezeket a kérdéseket megválaszolva minden vállalat tisztább képet kaphat az informatikáról és arról, hogy üzleti szempontból milyen hozzáadott értéke van egy megbízható felhőrendszernek. Egy vállalat szempontjából értéket jelent, ha mindenki megkapja az e-mailjeit és biztonságban tudhatják a céges adatokat

A felhő jelenleg a legköltséghatékonyabb és legkorszerűbb informatikai megoldás

Ha a felhő áráról beszélünk, elsősorban azt kell tisztázni, hogy a vállalati informatika nem költség, hanem termelőeszköz a cégek számára. Persze ehhez először a vezetőknek föl kell fedezniük azt, hogy a rendszerük mire képes, és azzal is tisztában kell lenniük, hogyan tudja az üzletük kihasználni az általa nyújtott lehetőségeket. Ezt azonban csakis hozzáértő szakembereken, IT szolgáltatókon vagy tanácsadók segítségével fogja tudni feltérképezni a szervezet.

A jó hír az, hogy a felhőrendszerek ára jelenleg abszolút értékben annyira alacsony,  hogy a vállalatoknak gyakorlatilag nem jelent költséget. Ha az itthoni átlagos havi nettó 300-350 ezer forintos bérekkel számolunk, az informatika egy főre vetített 5-6 ezer forintos ára elenyésző a vállalat kiadásaihoz képest. Nem beszélve arról, hogy ha a munkatársak minden nap megisznak egy kávét az irodában, már az is több költséget jelent a cégnek, mint a vállalat felhőrendszere. Ettől függetlenül sokan sajnos még mindig alábecsülik a felhőrendszerek hatékonyságát és hozzáadott értékét, ezzel pedig jelentős digitalizációs lemaradást halmoznak fel a versenytársakhoz képest.

Nincs még egy olyan szolgáltatás, amit a világon 2 milliárd ember használna

A felhőrendszerek esetében egy olyan üzleti modellt látunk, ami világviszonylatban is egyedülálló. A Gmail rendszert jelenleg 2 milliárd ember használja, ezzel pedig rekordot dönt, hisz nincsen a földön még egy olyan szolgáltatás, amit ennyien vennének igénybe egyszerre. A felhő tehát tényleg egy globális hálózat, ami az egész világban jelen van és bárhonnan elérhető. A technológia példanélküliségét az is bizonyítja, hogy jelenleg két szolgáltató fedi le teljes mértékben a felhőpiacot, a Google és a Microsoft méretét és infrastruktúráját figyelembe véve pedig nem valószínű hogy ez a felállás a jövőben radikálisan változni fog. 

A Gmail rendszert jelenleg 2 milliárd ember használja

Fontos a szakértő támogatása! 

Mivel a különböző felhő előfizetések nemcsak a funkcióikat, de az árukat tekintve is markánsan különböznek egymástól, nincs könnyű dolguk a vállalati döntéshozóknak, ha szolgáltatást szeretnének választani. Ezt tetézi, hogy a Google és a Microsoft is folyamatosan változó termékpalettával és vállalati csomagokkal árasztja el a piacot, így téve még nehezebbé a cégek választását.

Ahhoz tehát, hogy egy vállalat hatékony és megtérülő felhőszolgáltatást válasszon, fontos egy olyan szakértő segítsége, aki nemcsak a felhőrendszereket, de a vállalat működését is átlátja, hiszen kizárólag ennek birtokában hozhatnak tudatos döntést a cégek. Azért is kulcsfontosságú az előrelátó tervezés, mert a szolgáltatások jellemzően 20-30%-kal olcsóbbak, amennyiben a cégek éves hűségszerződést kötnek, az pedig komoly problémát is okozhat, ha rossz szolgáltatásra fizet elő a vállalat. Sajnos azt látjuk, hogy az átgondolatlan döntések miatt sok hazai szervezet nem is tud róla, hogy nagyobb létszámra, vagy olyan funkciókra kötött szerződést, amiket nem is használ és emiatt kétszer, háromszor többet fizet a felhőszolgáltatásért.

Lovasszekér vagy autó?

Mivel azt látjuk, hogy a világ egyre inkább a felhőről szól, így a technológia egyben a mi üzleti modellünk alapját is képzi, mégpedig azáltal, hogy rajta keresztül, minden vállalat számára hatékonyabbá és megfizethetővé tesszük az informatikát. Persze van, aki még ma is ellene van, vagy nem hisz benne, de ez körülbelül olyan, mintha az autó megjelenése után még a lovasszekérhez ragaszkodnánk. Egy jó IT szolgáltató amellett, hogy segít a megfelelő rendszer kiválasztásában, bevezeti és működteti azt, támogatja és szükség esetén oktatja a felhasználókat arra, miként lehetnek hatékonyabbak a felhőben végzett munka során.

Íme néhány jel, ami arra utal, hogy a vállalat informatikája jó kezekben van

Az IT szolgáltató nagyon sok kérdést tesz fel – Egy IT rendszer nemcsak attól függ, hogy mekkora a cég és hányan dolgoznak benne, a szolgáltatónak tudnia kell azt is, hogy melyik munkatárs mivel foglalkozik, honnan dolgozik, milyen hozzáférésekkel rendelkezik és meddig terjed a hatásköre. És ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, mivel egy munkatárs esetében akár 40-50 tényezőből is beszélhetünk.

A vállalat részletes ki- és beléptetési protokollal rendelkezik – Egy új munkatárs beléptetése vagy egy távozó kolléga kiléptetése informatikai szempontból rendkívül összetett folyamat, amire egy ideális szolgáltatónál külön protokoll van. A vállalatunknál kiemelt helyen kezeljük a felhasználó-menedzsmentet, ami azt jelenti, hogy a munkatársaink 15%-a csak ezzel foglalkozik a munkaidejében. Ugyanis a ki- és beléptetés folyamata megfelelő esetben még a rutinosabb rendszergazdáknak is több órát vesz igénybe, ami során a vállalati mappastruktúrától kezdve, a levelezőrendszereken keresztül a vállalati fiókokig mindent alaposan át kell nézni és be kell állítani. 

Rendszeres az IT szolgáltató és a vállalat közötti kommunikáció – Mivel az informatika és a vállalat is folyamatos változásokon megy keresztül, így nagyon fontos, hogy a szolgáltató időről időre tájékoztassa a céget a változásokról, felülvizsgálja a vállalatot és ha új megoldásokat talál, ajánlatot tegyen. Mi az ügyfeleinket rendszeresen tájékoztatjuk a hírekről és a lehetséges változásoktól, 2-3 évente pedig javasoljuk a teljes informatikai rendszerük átvilágítását.

Az IT szolgáltató nem fél részt venni a döntéshozatalban – Nagyon fontos, hogy egy jó rendszergazda sosem hagyja a vezetőre a döntést, hanem aktívan részt vesz benne és vállalja a felelősséget. Ez ugyanis megmutatja azt, hogy a szolgáltató érti azt, hogy mit ad el és a legjobb szolgáltatást nyújtja. Ügyfeleinknek éppen ezért mi nemcsak javaslatot teszünk, de több előfizetést és csomagot is összeállítunk, melyek közül a vezetőkkel közösen választjuk ki a vállalat felhőrendszerét.

Tedd meg a következő nagy lépést a céged fejlesztésében! Vedd fel a kapcsolatot gondolatébresztőnkkel és kezdjük el a közös munkát akár már holnap!

Töltsd ki az űrlapot és küldjük is az e-bookot!

Költöztesd céged adatait a felhőbe: vállalati felhőszolgáltatás, felhő tárhely

BIZTONSÁG A FELHŐBEN (E-BOOK)

Ebben az ebookban körbejárjuk az elmúlt évek informatikai változásait, a modern munkavégzésből adódó új kihívásokat, valamint azt, hogy a felhőrendszerek miként tudják megteremteni a vállalatok IT biztonságát. Emellett igyekszünk hasznos gyakorlati tanácsokat is adni, melyek segítségével egyszerűen csökkenthetőek az adatbiztonsági kockázatok.

A sütik használatával kapcsolatos általános információk
Az iSolutions a felhőszolgáltatások széles skáláját kínálja (Google Workspace, Office, Microsoft 365)

A cookie-k alkalmazásának célja lehet például:

  1. a weboldal funkcionalitásának monitorozása és folyamatos fejlesztése,
  2. a weboldal működése során fellépő technikai problémák (pl. a böngészés lassulása, a weboldal elérhetetlensége stb.) azonosítása és kezelése,
  3. a használati szokásokra (pl. a böngészés időpontja, a böngészéssel töltött időtartam, a honlap egyes részeinek megtekintésével töltött időtartam, a böngészésre használt eszköz típusa [asztali számítógép, tablet, mobiltelefon stb.], a böngészés során végzett aktivitás típusai [görgetés, koppintás, kurzormozgatás], a böngésző típusa és verziószáma, az operációs rendszer típusa, a böngészés földrajzi színhelye, a honlapon böngésző egyéni beállításainak megjegyzése, a honlap használatával kapcsolatban jelzett egyedi igények, javaslatok  stb.) jellemző és a felhasználói igényekre vonatkozó információk gyűjtése és elemzése.

A cookie célja a weboldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása a felhasználói élmény növelése érdekében.

Az iSolutions Kft. törekszik arra, hogy olyan cookie-kat és hasonló technológiai eszközöket alkalmazzon, illetve olyan szolgáltatóktól vegyen igénybe ilyen eszközöket, amely eszközök, illetve szolgáltatók a weboldal látogatóinak, mint homogén csoportnak a felhasználási szokásairól gyűjtenek adatokat a látogatói viselkedésminták, igények rögzítésével, nem pedig a felhasználóról, mint egyénről.

Ön dönti el, hogy hozzájárul-e a célok szerint kategóriákba sorolt sütik használatához: hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a cookie bannerben. Ez alól kivételt képeznek a weboldal megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen – ún. "elengedhetetlen" – sütik, amelyeket az Ön hozzájárulása nélkül is elhelyezhetünk a böngészésre használt eszközén. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy ez kizárólag azért történik, hogy lehetővé tegyük a weboldal használatát. Más, például a "beállítások" kategóriába tartozó sütik segítenek a weboldalnak megőrizni az Ön beállításait. A "statisztikai" kategóriába sorolt sütik segítséget nyújtanak számunkra a felhasználói szokások feltérképezéséhez, míg a "marketing" sütik lehetővé teszik, hogy személyre szabott ajánlatokkal keressük meg Önt.

Amennyiben valamely süti leírása mellett szolgáltatóként az iSolutions Kft. nevét látja (ezek az ún. First Party sütik), a sütit az iSolutions Kft. helyezte el a böngészésre használt eszközén. Minden egyéb esetben a süti mellett jelzett külső fél helyezte el a sütit (ezek az ún. Third Party sütik).

A sütikkel kapcsolatban további információk találhatók a honlapunkon elérhető adatkezelési tájékoztató „A Weboldalon használt sütik” című fejezetében.

A weboldal működéséhez feltétlenül szükséges sütik

Ezek a sütik nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem kapcsolhatók ki. Általában csak olyan tevékenységekre válaszul kerülnek elhelyezésre, mint a szolgáltatások kérése, így például a süti használati beállítások megadása vagy űrlapok kitöltése. A böngészőjében beállíthatja a sütik blokkolását vagy az azokra való figyelmeztetést, azonban ebben az esetben előfordulhat, hogy a weboldal vagy annak meghatározott részei egyáltalán nem működnek.

Statisztikai célú sütik

E sütik segítségével vesszük számba az oldalunkon történő látogatásokat és az internetes forgalom forrásait, hogy ily módon mérjük és javítsuk az oldalunk teljesítményét, használhatóságát. A sütik segítenek meghatározni a weboldal népszerű és kevésbé népszerű funkcióit, valamint a látogatói aktivitások (pl. görgetés sebessége, egy-egy menüpontban eltöltött időtartam stb.) jellemzőit. A sütik által gyűjtött információkat nem az egyedi, hanem az általános felhasználói szokások feltérképezésére és elemzésére használjuk fel. Amennyiben nem engedélyezi a statisztikai sütik használatát, nem értesülünk róla, hogy felkereste az oldalunkat.

Marketing célú sütik

Ezeket a sütiket hirdetőpartnereink helyezik el az oldalunkon keresztül. A sütiket az Ön érdeklődési körének megfelelő profil felállítására és az ahhoz illeszkedő hirdetések megjelenítésére használjuk. A „marketing” célú sütik egyedileg azonosítják a böngészőjét és a böngészésre használt eszközét (telefon, laptop, tablet, asztali számítógép stb.). Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem élvezheti az Ön preferenciái szerint összeállított, célzott hirdetések előnyét.