Nyárzáró összefoglaló: a SopronFesttől a Balatonig velünk bulizott az ország

Így gondoskodtunk idén nyáron több tízezer ember jó hangulatáról

Te részt vettél valamelyik fesztiválon ezek közül?

A nyár a fesztiválok, a koncertek és a felejthetetlen pillanatok időszaka – és mi ott voltunk mindenhol, ahol számított a stabil IT-háttér.

Az iSolutions csapata idén is gondoskodott arról, hogy Magyarország legnagyobb nyári rendezvényei gondtalanul teljenek. 

A színpadokon világsztárok és magyar kedvencek váltották egymást, a közönség önfeledten tombolt – a háttérben pedig mi dolgoztunk azon, hogy minden technológia hibátlanul működjön.

🎉 SopronFest – ahol már nélkülözhetetlenek vagyunk

Immár harmadik éve biztosítottuk a SopronFest teljes IT-rendszerét. Ez a fesztivál számunkra szinte hazai pálya. A kihívásokkal együtt is mindig öröm részese lenni egy ilyen rangos rendezvénynek!

🎶 B my Lake – elektronikus zene a Velencei-tó partján

Az új helyszínre költözött fesztivál elképesztő hangulatot hozott idén is. Több tízezer ember táncolt hajnalig – mi pedig ott voltunk a háttérben, hogy a technikai oldalon semmi se zavarja meg az élményt.

🌊 Strand Fesztivál – amikor a nyár csúcspontját kellett biztosítani

A Strand Fesztivál a balatoni nyár megkoronázása. A hatalmas közönség és a több színpad komoly kihívást jelentett, de a csapatunk pontosan ezért szeretett ott dolgozni: minden pillanatban látszott, hogy a munkánk nélkül nem lenne ennyire gördülékeny a buli.

🎤 Budapest Park & Akvárium Klub – egész évben velünk

Nemcsak a fesztiválszezonban, hanem egész évben ott vagyunk a város legnagyobb koncerthelyszínein.

A Budapest Park és az Akvárium Klub eseményeihez is mi biztosítjuk az informatikát, így bármikor jársz ott egy koncerten, valószínű, hogy a mi munkánknak is köszönheted a zavartalan élményt!

Büszkék vagyunk, hogy több tízezer ember jó hangulatáról gondoskodhattunk

Ez a nyár számunkra nem csak a munkáról, hanem a közösségi élményekről, a felejthetetlen pillanatokról és a rengeteg tapasztalatról is szólt.

Mások gondtalan szórakozásáról gondoskodtunk – de közben mi is rengeteg energiát és élményt kaptunk ezekből a rendezvényekből. Együtt ettünk, nevettünk, és táncoltunk, és a csapatunk összetartóbb most, mint valaha.

Ez a nyár a csapatmunka és a kikapcsolódás jegyében telt el, most pedig vidám emlékekkel és új lendülettel vágunk bele az őszi időszakba!

Ha kíváncsi vagy, hogyan segíthetünk a Te cégednek is stabil, biztonságos IT-megoldásokkal, beszélj velünk!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Töltsd ki az űrlapot és küldjük is az e-bookot!

[EBOOK] Biztonság a felhőben

https://www.isolutions.hu/ebook-biztonsag-a-felhoben/

Név(Kötelező)
(Kötelező)
Költöztesd céged adatait a felhőbe: vállalati felhőszolgáltatás, felhő tárhely

BIZTONSÁG A FELHŐBEN (E-BOOK)

Ebben az ebookban körbejárjuk az elmúlt évek informatikai változásait, a modern munkavégzésből adódó új kihívásokat, valamint azt, hogy a felhőrendszerek miként tudják megteremteni a vállalatok IT biztonságát. Emellett igyekszünk hasznos gyakorlati tanácsokat is adni, melyek segítségével egyszerűen csökkenthetőek az adatbiztonsági kockázatok.

A sütik használatával kapcsolatos általános információk
Az iSolutions a felhőszolgáltatások széles skáláját kínálja (Google Workspace, Office, Microsoft 365)

A cookie-k alkalmazásának célja lehet például:

  1. a weboldal funkcionalitásának monitorozása és folyamatos fejlesztése,
  2. a weboldal működése során fellépő technikai problémák (pl. a böngészés lassulása, a weboldal elérhetetlensége stb.) azonosítása és kezelése,
  3. a használati szokásokra (pl. a böngészés időpontja, a böngészéssel töltött időtartam, a honlap egyes részeinek megtekintésével töltött időtartam, a böngészésre használt eszköz típusa [asztali számítógép, tablet, mobiltelefon stb.], a böngészés során végzett aktivitás típusai [görgetés, koppintás, kurzormozgatás], a böngésző típusa és verziószáma, az operációs rendszer típusa, a böngészés földrajzi színhelye, a honlapon böngésző egyéni beállításainak megjegyzése, a honlap használatával kapcsolatban jelzett egyedi igények, javaslatok  stb.) jellemző és a felhasználói igényekre vonatkozó információk gyűjtése és elemzése.

A cookie célja a weboldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása a felhasználói élmény növelése érdekében.

Az iSolutions Kft. törekszik arra, hogy olyan cookie-kat és hasonló technológiai eszközöket alkalmazzon, illetve olyan szolgáltatóktól vegyen igénybe ilyen eszközöket, amely eszközök, illetve szolgáltatók a weboldal látogatóinak, mint homogén csoportnak a felhasználási szokásairól gyűjtenek adatokat a látogatói viselkedésminták, igények rögzítésével, nem pedig a felhasználóról, mint egyénről.

Ön dönti el, hogy hozzájárul-e a célok szerint kategóriákba sorolt sütik használatához: hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a cookie bannerben. Ez alól kivételt képeznek a weboldal megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen – ún. "elengedhetetlen" – sütik, amelyeket az Ön hozzájárulása nélkül is elhelyezhetünk a böngészésre használt eszközén. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy ez kizárólag azért történik, hogy lehetővé tegyük a weboldal használatát. Más, például a "beállítások" kategóriába tartozó sütik segítenek a weboldalnak megőrizni az Ön beállításait. A "statisztikai" kategóriába sorolt sütik segítséget nyújtanak számunkra a felhasználói szokások feltérképezéséhez, míg a "marketing" sütik lehetővé teszik, hogy személyre szabott ajánlatokkal keressük meg Önt.

Amennyiben valamely süti leírása mellett szolgáltatóként az iSolutions Kft. nevét látja (ezek az ún. First Party sütik), a sütit az iSolutions Kft. helyezte el a böngészésre használt eszközén. Minden egyéb esetben a süti mellett jelzett külső fél helyezte el a sütit (ezek az ún. Third Party sütik).

A sütikkel kapcsolatban további információk találhatók a honlapunkon elérhető adatkezelési tájékoztató „A Weboldalon használt sütik” című fejezetében.

A weboldal működéséhez feltétlenül szükséges sütik

Ezek a sütik nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem kapcsolhatók ki. Általában csak olyan tevékenységekre válaszul kerülnek elhelyezésre, mint a szolgáltatások kérése, így például a süti használati beállítások megadása vagy űrlapok kitöltése. A böngészőjében beállíthatja a sütik blokkolását vagy az azokra való figyelmeztetést, azonban ebben az esetben előfordulhat, hogy a weboldal vagy annak meghatározott részei egyáltalán nem működnek.

Statisztikai célú sütik

E sütik segítségével vesszük számba az oldalunkon történő látogatásokat és az internetes forgalom forrásait, hogy ily módon mérjük és javítsuk az oldalunk teljesítményét, használhatóságát. A sütik segítenek meghatározni a weboldal népszerű és kevésbé népszerű funkcióit, valamint a látogatói aktivitások (pl. görgetés sebessége, egy-egy menüpontban eltöltött időtartam stb.) jellemzőit. A sütik által gyűjtött információkat nem az egyedi, hanem az általános felhasználói szokások feltérképezésére és elemzésére használjuk fel. Amennyiben nem engedélyezi a statisztikai sütik használatát, nem értesülünk róla, hogy felkereste az oldalunkat.

Marketing célú sütik

Ezeket a sütiket hirdetőpartnereink helyezik el az oldalunkon keresztül. A sütiket az Ön érdeklődési körének megfelelő profil felállítására és az ahhoz illeszkedő hirdetések megjelenítésére használjuk. A „marketing” célú sütik egyedileg azonosítják a böngészőjét és a böngészésre használt eszközét (telefon, laptop, tablet, asztali számítógép stb.). Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem élvezheti az Ön preferenciái szerint összeállított, célzott hirdetések előnyét.